Mennyit fogyaszt a klíma?

Ahhoz, hogy egy klíma fogyasztását megtudjuk, több tényezőt kell figyelembe vennünk, hiszen a leírásban feltüntetett teljesítmény nem az energiafelhasználást jelöli, ráadásul házunk egyéb adottságai is befolyásolhatják a jövőbeni fogyasztását.

Mennyit fogyaszt a klíma? Mennyit fogyaszt a klíma?

A klíma fogyasztásáról általánosságban

Amikor a légkondicionáló berendezések fogyasztása szóba kerül, az első és legfontosabb tisztázni való kérdés, a  teljesítmény kérdése. Tudniillik, a feltüntetett teljesítmény nem azonos a klíma elektromos áram fogyasztásával, ugyanis a klíma leírásában szereplő kW nem az energiafelhasználást hanem a leadott teljesítményt jelöli.

Ha példának okáért veszünk egy készüléket, esetünkben egy inverteres klímát, amelynek a leírásában 2,6 kW szerepel, ez mindössze a teljesítményt jelöli, azonban az erre ténylegesen felvett energia mértéke mindössze 870 watt. Természetesen most csak egy rövid példát említettük, amely által arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a klíma teljesítménye nem azonos a fogyasztásával. Pontosan ki lehet számítani, hogy a készülék mennyit fog fogyasztani.

Szakembereink ebben is a segítségére tudnak lenni. Ha elakadnak, ha klíma vásárlást terveznek a közeljövőben, mindenképpen érdemes felvenni velünk a kapcsolatot, mivel a klíma fogyasztásán felül nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni vásárlás előtt, mivel, hogy hosszútávon mennyit fogyaszt egy klíma, azt nagyon sok tényező befolyásolja.

Milyen tényezők tudják befolyásolni a fogyasztást?

Mivel a légkondicionálók esetében is egy ingatlan belső hőmérsékletét kívánjuk megváltoztatni és szinten tartani, ugyanolyan ráható tényezők befolyásolják a folyamat hatékonyságát és energiaigényét, mint más típusú fűtések esetében. Ha a fűtést nézzük és tulajdonképpen mindegy, hogy gázfűtésről, fával való tüzelésről, vagy elektromos fűtésről beszélünk. A ház szigetelésén, a nyílászárók állapotán itt is rendkívül sok múlik.

Hűtés esetében is hasonlóan számolunk a befolyásoló tényezőkkel. A nyári forróságban például, a tetőt érő behatás sokat tud változtatni a ház hőmérsékletén, hogyha nem megfelelő a szigetelés, valamint itt még az ablakok méretével és tájolásával is számolnunk kell. Nem mindegy az sem, hogy mekkora házban, milyen teljesítményű és hány darab készülék van felszerelve, mert lehet, hogy egy rosszul megválasztott alacsony teljesítményű klíma sokkal többet fogyaszt ahhoz, hogy a kívánt hőmérsékletet biztosítsuk, mint erősebb társai, amelyeknek nagyobb teljesítményük által a kívánt hőmérséklet beállítása meg sem kottyan.

Mennyit fogyaszt a klíma?
Mennyit fogyaszt a klíma?

Mennyit fogyaszt a klíma ha fűtésre használjuk?

Ha például az inverteres klímák fogyasztását nézzük, amellett, hogy normális hőmérsékleti tartományban vizsgálódunk, a nyári fogyasztása annyira alacsony, hogy teljesen elenyésző összegnek számít. Télen azért észrevesszük a különbséget a villanyszámlán, viszont azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy havonta a gázszámla több szokott lenni. Éves viszonylatban, akár több tízezer forintot spórolhat egy jól megválasztott inverteres hűtő-fűtő klímával, mivel rendkívül energiatakarékosan üzemel, ezért akár megújuló energiaforrással is üzemeltethető.

Megéri klímával fűteni?

Ezek után azt kell mondanunk, hogy meg. Ha egy jól szigetelt házban, egy helyesen megválasztott teljesítményű készülékkel szeretne fűteni, semmiképpen nem lesz magasabb a fűtésszámla, mint egy gázfűtés esetében, sőt, hosszú távon spórolhat is vele. Ugyan karbantartani szükséges, viszont nem tűzveszélyes, nem járhat szén-monoxid mérgezéssel. Tiszta klímaszűrők és megfelelő mennyiségű gáztöltet mellett nemcsak, hogy hatékonyan, de olcsón üzemeltethető és az egészségünket sem kockáztatja.

Mekkora teljesítményű klímát válasszunk?

Ugye, mint azt korábban is említettük, rengeteg dolog befolyásolja a klímánk működését és fogyasztását. Nemcsak lakásunk, vagy házunk alapterülete, a légköbméter, hanem mindezek mellett a szigetelés, a nyílászárók állapota és a lakás fizikai jellemzői is. Természetesen egy hozzávetőleges számítást elvégezhetünk, ami alapján nagyjából 10 négyzetméterenként számolunk 1 kW-ot, így egy nagyjából tiszta képet kaphatunk. Azonban sok dolog befolyásolhatja azt, hogy ez elég-e. Klíma kiválasztása előtt mindenféleképpen javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot velünk, mert szakszerű tanácsadásunkkal rendelkezésére állunk, a klíma készülék kiválasztásával is. A kiválasztott klímát tőlünk is beszerezheti, melyet garanciálisan be is építünk Önnek, ráadásul az első karbantartást ajándékba adjuk.

Mennyit fogyaszt a klíma?
A karbantartást szerepe a fogyasztásban

A karbantartást szerepe a fogyasztásban

Választhatunk bármilyen jól és lehet bármennyire energiatakarékos klímakészülékünk, ha nincsen rendesen karbantartva. Egyre nagyobb erőlködéssel tudja elvégezni a munkáját, ezáltal egyre többet fog fogyasztani. A szűrők berakódnak, piszkosak lesznek, a nehezebb átjárhatóság miatt pedig, nagyobb energia szükséges a légtömeg megmozgatására.

Arról nem is beszélve, hogy piszkos szűrőjű klímában veszélyes gombák, baktériumok,sőt, akár vírusok telepednek meg, melyek ha szaporodni kezdenek a megfelelő élettér (párás kellemes hőmérsékletű levegő) miatt, akkor könnyedén a légtérbe kerülhetnek, ezáltal komoly megbetegedéseket okozva. Így nemcsak energiatakarékossági és a klíma élettartama szempontból fontos hogy rendszeresen karbantartassa klíma készülékét. 

Referenciák

Minőség, kiváló ár-érték arányú munkákat kínálunk.

Tekintse meg referenciáinkat a teljesség igénye nélkül. Be kell vallanunk, a nagy munka közepette gyakran elfelejtünk képeket készíteni, de talán a jelenlegi referencia képeken is látható, hogy csakis a kiváló minőséget várhatja tőlünk. Ahogy időnk engedi, igyekszünk bővíteni a referencia képeket.

Referenciák megnyitása

Klímaszerelés árak

Klíma felszerelése

A klímatelepítés díja
65.000 Ft + áfa / klíma + csövezés

Amennyiben tőlünk szerzi be klímakészülékét is, a beszerelés mellé ajándékba adunk 2 méter alapcsövezést, melynek tartalma kondenzvíz elvezető és a kommunikációs kábelt.

Amennyiben nem tőlünk szerzi be készülékét, a kiindulási ponttól (tehát a klíma helyétől) számítjuk a csövek hosszát.

Minden beszerelt klímánkra 1 év beszerelési garanciát biztosítunk, azonban az előcsövezett épületek esetén nem tudunk garanciát vállalni a beszerelésre!

Klíma csövezés árak

Csövezés falon kívül vezetve csatornában
6.500 Ft + áfa / folyóméter

Csövezés falon belüli elvezetés esetén
8.500 + áfa Ft / folyóméter

A falon belüli csövezést nem tudjuk visszafalazni!

Klíma le- és átszerelése

Klíma leszerelése

Szükséges elbontás (régi készülék leszedése, elbontása)
35.000 Ft + áfa

Amennyiben szererné a régi készüléket elszállítjuk, de beszámítani nem tudjuk.

Klíma átszerelése

Kültéri egység áthelyezése
25.000 Ft + áfa

Beltéri egység áthelyezése
25.000 Ft + áfa + csövezés (ha szükséges)

Gázvisszafejtés
15.000 Ft + áfa
(Ha a klímát áthelyezik, mert az áthelyezés időtartamára a gázt ki kell belőle vonni.)

Klíma javítása

Klímajavítás

Klímajavítás 5Kw alatt
12.500 Ft + áfa + alkatrész

Klímajavítás 5Kw felett
17.500 Ft + áfa + alkatrész

Klímatisztítás árak

Klíma tiszítás (évente ajánlott)

Általános klímatakarítás átfújással, 5-10 perc alatt

Beltéri egység klímatisztítás
8.000 Ft + áfa / db

Kültéri egység klímatisztítás
5.000 Ft + áfa / db

MONO szett esetében (1 db kültéri és 1 db beltéri egység)
13.000 Ft + áfa

Klíma vegyszeres tiszítása (2-3 évente ajánlott)

Beltéri egység mókuskerékig való szétszerelése, kültéri egység ventilátor átmosása, vegyszeres mosás, fertőtlenítés, szükség esetén nagynyomású mosó használatával, hűtőközeg méréssel, 30 - 60perc / szett

Beltéri egység klímatisztítás
15.000 Ft + áfa / db

Kültéri egység klímatisztítás
10.000 Ft + áfa / db

MONO szett esetében (1 db kültéri és 1 db beltéri egység)
25.000 Ft + áfa

Több darab esetén kedvezményt tudunk biztosítani!

Sok mindentől függ a légkondicionálók ára, ahhoz, hogy tudjuk, melyik klímát érdemes választani, jó, ha tudjuk, hogy miből tevődik össze az ára.

Légkondicionáló típusa

A légkondicionáló típusa nagyon fontos. Általában mindenki oldalfali split klímákat szokott vásárolni, azonban ezen kívül van még más is. Ott a kazettás, a parapet/álmennyezeti, a légcsatornázható és a konzol. Az oldalfali általában a legolcsóbb, ott akár százezer forint alatt is találhatunk terméket, a legdrágább a légcsatornázható.

A lakás mérete

A lakás mérete döntően befolyásolja a klímának az árát, hiszen egy kisebb méretű lakásba egy kis teljesítményű készülék bőven elegendő, azonban, ha nagy, családiházról szó akkor feltétlenül szükség van egy nagy teljesítményű készülékre, vagy akár multi klímára is a hatékonyság érdekében.

Alap és extra funkciók

Az alap funkciók minden készülékben benne vannak, azonban a mai modern készülékekben rengeteg extra funkció van. A wifi vezérlés, az öntisztítás, a különböző szűrők, az éjszakai mód, és még számtalan olyan dolog van, amellyel ugyan könnyebbé tehetjük az életünket, de jócskán meg is kérik ezekért a funkciókért a pénzt.

Energia besorolás

Manapság már vannak olyan készülékek, amelyek akár A+++ besorolást is kapnak. Sok esetben a nagyon keveset fogyasztó készülékeknek a termék ára magasabb, mint a többet fogyasztóké. Azonban idővel ez a befektetés megéri, hiszen egy klímát akár több, mint tíz évig is tudunk használni, így azt a többlet költséget megtudjuk spórolni a későbbiekben.

Mennyit fogyaszt a klíma? Budapest és környékén INGYENES kiszállással és felméréssel!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Mikor keressen minket?

Mielőtt bármibe is belefogna, javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden beépítés, felújítás különböző. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszínen is. Időpont egyeztetéshez kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.

Garanciát vállalunk

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű termékekkel kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást. Általánosságban 1 év beszerelési + gyártói garanciát vállalunk minden munkánkra!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 18:00 között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a leendő lakásával, vagy az elvégzendő munkával szemben. Online kapcsolatfelvételhez kérjük kattintson ide!

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463