Légkondicionáló

A légkondicionáló berendezések olyan készülékek, amelyek F-gázok segítségével gondoskodnak otthonunk kellemes komfortjáról. Azonban nem mindegy, hogy kit kérünk fel arra, hogy klímát szereljen fel otthonunkba. Ha biztosra akar menni, hívjon minket!

Légkondicionáló Légkondicionáló

Légkondicionáló

Valószínűleg senkinek nem kell bővebben bemutatni, milyen készülék a légkondicionáló berendezés, azonban azt már kevesebben tudják, hogy maga a készülék pontosan hogyan és milyen elven működik, vagyis hogyan csinál hideget. A légkondicionáló berendezések hűtőközeggel üzemelő hűtőberendezések, melyek gázzal vannak töltve. Egy kondenzátor és egy kompresszor segítségével egy zárt rendszerben keringetik ezt a gázt, mely jellemzően F-gázok keverékéből áll, és annak hőmérsékleti és fizikai adottságait kihasználva. 

Mivel az előbb említettük az F-gázokat, így erről is érdemes pár szót szólnunk. Az F-gázok olyan anyagok, melyek a légkörbe kerülésükkor arra erősen hatást képesek gyakorolni. Hogy miért használjuk mégis? Mert sokkal kevésbé teszik, mint elődeik. Viszont az F-gázokkal szerelt készülékeket éppen ezen okokból kifolyólag csak szakemberek kezelhetik. 

Ezek a hivatásos szakemberek a klímaszerelők, akik a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által kiadott engedéllyel a birtokukban végzik ezt a tevékenységet. Cégünk rendelkezik a szükséges engedélyekkel és szakmai tapasztalattal, így amennyiben Önnek klímára van szüksége vegye fel velünk a kapcsolatot, mert professzionális szinten képviseljük a klimatizálás területét. Extra szolgáltatásokkal, kedvező árakkal és garanciális színvonalas kivitelezéssel vállaljuk klímák telepítését és teljes körű ellátását. Hívjon minket a {phone} telefonszámon, de online felületünk segítségével is felveheti velünk a kapcsolatot. Várjuk megkeresését!

Referenciák

Minőség, kiváló ár-érték arányú munkákat kínálunk.

Tekintse meg referenciáinkat a teljesség igénye nélkül. Be kell vallanunk, a nagy munka közepette gyakran elfelejtünk képeket készíteni, de talán a jelenlegi referencia képeken is látható, hogy csakis a kiváló minőséget várhatja tőlünk. Ahogy időnk engedi, igyekszünk bővíteni a referencia képeket.

Referenciák megnyitása

Klímaszerelés árak

Klíma felszerelése

A klímatelepítés díja
65.000 Ft + áfa / klíma + csövezés

Amennyiben tőlünk szerzi be klímakészülékét is, a beszerelés mellé ajándékba adunk 2 méter alapcsövezést, melynek tartalma kondenzvíz elvezető és a kommunikációs kábelt.

Amennyiben nem tőlünk szerzi be készülékét, a kiindulási ponttól (tehát a klíma helyétől) számítjuk a csövek hosszát.

Minden beszerelt klímánkra 1 év beszerelési garanciát biztosítunk, azonban az előcsövezett épületek esetén nem tudunk garanciát vállalni a beszerelésre!

Klíma csövezés árak

Csövezés falon kívül vezetve csatornában
6.500 Ft + áfa / folyóméter

Csövezés falon belüli elvezetés esetén
8.500 + áfa Ft / folyóméter

A falon belüli csövezést nem tudjuk visszafalazni!

Klíma le- és átszerelése

Klíma leszerelése

Szükséges elbontás (régi készülék leszedése, elbontása)
35.000 Ft + áfa

Amennyiben szererné a régi készüléket elszállítjuk, de beszámítani nem tudjuk.

Klíma átszerelése

Kültéri egység áthelyezése
25.000 Ft + áfa

Beltéri egység áthelyezése
25.000 Ft + áfa + csövezés (ha szükséges)

Gázvisszafejtés
15.000 Ft + áfa
(Ha a klímát áthelyezik, mert az áthelyezés időtartamára a gázt ki kell belőle vonni.)

Klíma javítása

Klímajavítás

Klímajavítás 5Kw alatt
12.500 Ft + áfa + alkatrész

Klímajavítás 5Kw felett
17.500 Ft + áfa + alkatrész

Klímatisztítás árak

Klíma tiszítás (évente ajánlott)

Általános klímatakarítás átfújással, 5-10 perc alatt

Beltéri egység klímatisztítás
8.000 Ft + áfa / db

Kültéri egység klímatisztítás
5.000 Ft + áfa / db

MONO szett esetében (1 db kültéri és 1 db beltéri egység)
13.000 Ft + áfa

Klíma vegyszeres tiszítása (2-3 évente ajánlott)

Beltéri egység mókuskerékig való szétszerelése, kültéri egység ventilátor átmosása, vegyszeres mosás, fertőtlenítés, szükség esetén nagynyomású mosó használatával, hűtőközeg méréssel, 30 - 60perc / szett

Beltéri egység klímatisztítás
15.000 Ft + áfa / db

Kültéri egység klímatisztítás
10.000 Ft + áfa / db

MONO szett esetében (1 db kültéri és 1 db beltéri egység)
25.000 Ft + áfa

Több darab esetén kedvezményt tudunk biztosítani!

Sok mindentől függ a légkondicionálók ára, ahhoz, hogy tudjuk, melyik klímát érdemes választani, jó, ha tudjuk, hogy miből tevődik össze az ára.

Légkondicionáló típusa

A légkondicionáló típusa nagyon fontos. Általában mindenki oldalfali split klímákat szokott vásárolni, azonban ezen kívül van még más is. Ott a kazettás, a parapet/álmennyezeti, a légcsatornázható és a konzol. Az oldalfali általában a legolcsóbb, ott akár százezer forint alatt is találhatunk terméket, a legdrágább a légcsatornázható.

A lakás mérete

A lakás mérete döntően befolyásolja a klímának az árát, hiszen egy kisebb méretű lakásba egy kis teljesítményű készülék bőven elegendő, azonban, ha nagy, családiházról szó akkor feltétlenül szükség van egy nagy teljesítményű készülékre, vagy akár multi klímára is a hatékonyság érdekében.

Alap és extra funkciók

Az alap funkciók minden készülékben benne vannak, azonban a mai modern készülékekben rengeteg extra funkció van. A wifi vezérlés, az öntisztítás, a különböző szűrők, az éjszakai mód, és még számtalan olyan dolog van, amellyel ugyan könnyebbé tehetjük az életünket, de jócskán meg is kérik ezekért a funkciókért a pénzt.

Energia besorolás

Manapság már vannak olyan készülékek, amelyek akár A+++ besorolást is kapnak. Sok esetben a nagyon keveset fogyasztó készülékeknek a termék ára magasabb, mint a többet fogyasztóké. Azonban idővel ez a befektetés megéri, hiszen egy klímát akár több, mint tíz évig is tudunk használni, így azt a többlet költséget megtudjuk spórolni a későbbiekben.

Klíma tisztítás Budapest és környékén INGYENES kiszállással és felméréssel!

Cégünk által lefedett szolgáktatási terület Budapest és környéke. Klímaszerelés árak - Budapest valamennyi kerületében dolgoztunk már, Kőbánya, Újbuda, Budapest Hegyvidék, Zugló, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota, Rákosmente, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Kispest, Pesterzsébet, Csepel , Budafok, Soroksár, Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros, Várkerület, Óbuda-Békásmegyer, Újpest, Belváros-Lipótváros, Terézváros. Ingyenes felmérést vállalunk az I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerületben és megbeszélés szerint a Budapesthez közeli településeken. Minden beszerelésünk után ajándék egyszeri klímatisztítást adunk ügyfeleinknek.Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Mikor keressen minket?

Mielőtt bármibe is belefogna, javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden beépítés, felújítás különböző. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszínen is. Időpont egyeztetéshez kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.

Garanciát vállalunk

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű termékekkel kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást. Általánosságban 1 év beszerelési + gyártói garanciát vállalunk minden munkánkra!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 18:00 között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a leendő lakásával, vagy az elvégzendő munkával szemben. Online kapcsolatfelvételhez kérjük kattintson ide!

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463